Image default

Agresszív gólya tartja rettegésben egy felvidéki település autósait

Homonna mellett agresszív gólya garázdálkodik. Az állat már több autóban tett kárt, amit a biztosító ráadásul nem akar megtéríteni – írja a noviny.sk. nyomán az ujszo.com.

A természetvédők szerint a gólya az üvegen és a karosszérián lévő tükörképét próbálja elijeszteni. A probléma az, hogy már több ezer euró értékű kárt okozott az autókban, a biztosító azonban továbbra sem ismeri el a károkat.

Később ezt az autót is megrongálta

Az agresszív gólya eddig 6 autót rongált meg.

„A gólya egy provokátor. Körbejárja a falut és azt csinál, amit akar”

– mondta Matej Krivda, az egyik áldozat.

Felsőcsernye (Černina) faluban körülbelül 150 ember él, alig van olyan udvar, amelyet ne látogatott volna meg. „A gólya három méterre is megközelít, és nem mutatja a félelem jeleit” – mondta a polgármester.

Az embereknek a természetvédők azt tanácsolták, hogy autóikkal álljanak garázsokba, vagy fedjék le azokat valamilyen ponyvával.

Újszó – Magyar Állatvédelem

Kikeltek a fiókái a motorosbalesetben Hódmezővásárhelynél elpusztult gólyának

KAPCSOLÓDÓ

Ilyen imádnivalóak a Hortobágyi Madárkórházban cseperedő gólyafiókák!

Erik

Sérült gólyát mentett a szabadnapos rendőr!

Erik

Szokatlan megoldást választott a gólyapár: fára építették a fészküket

Erik