Angyal Zsolt, kutyaviselkedés-szakértő már tizenkét évesen tudta, hogy a kutyák világa az élete központi része lesz. Azóta menhelyi ebekkel, rendőrkutyákkal és családi kedvencekkel szerzett tapasztalataiból építette fel azt a szemléletet, melyben a pozitív megerősítés, a fajtaismeret és a gazdák oktatása áll a középpontban. Szerinte a felelős kutyatartás kultúrája Magyarországon sokat fejlődött, de a legfontosabb feladat még mindig az, hogy az ember és kutya kapcsolata kölcsönös tiszteleten és következetességen alapuljon. Angyal Zsolttal beszélgettünk.
– Hogyan és mikor kezdődött a kapcsolatod a kutyákkal? Volt valami meghatározó élményed gyerekként?
Tizenkét éves koromban kezdődött minden. Édesanyám és nagymamám elküldtek egy állatvédő táborba, ahol az volt a feladatom, hogy válasszak egy menhelyi kutyát, és egy héten át gondozzam, ápoljam, sétáltassam, tanítgassam. Az állatok szeretetére és a felelős állattartásra neveltek bennünket, de engem az egész közeg és a kutyával kialakított kapcsolatom annyira magával ragadott, hogy rögtön tudtam: valami fontos kezdődött el.
– Mikor döntötted el, hogy hivatásszerűen is kutyákkal foglalkozol?
Már akkor, tizenkét évesen nagyon komoly elképzeléseim voltak. Először kutyás rendőr szerettem volna lenni, mert a menhelyi kutyák viselkedése és a rendőrkutyák fegyelmezettsége egyaránt lenyűgözött. A táborban gyakran járt le egy rendőr bemutatót tartani a kutyákkal, és nekem nagyon imponált, ahogyan ezek az állatok dolgoztak. Felajánlottam a segítségemet, és megtanítottak az alapokra, például az őrző-védő feladatoknál való közreműködésre. Később falunapokon gyakran játszottam a „rosszfiút”, akit elkapott a kutya – ezekből a helyzetekből tanultam meg, milyen érzés egy kutyatámadás, és közben folyamatosan bővítettem a tudásomat. Idővel a menhelyi kutyákkal való munka, a rendőrkutyáknál kapott mentorálás és a kutyaiskolai tapasztalatok együtt vezettek oda, hogy egyre szélesebb körben kezdtem el tanulni azt, miként kell a gazdákkal kommunikálni, hogyan kell másképp képezni a menhelyi kutyákat, és miben különbözik a lakossági kutyák képzése.
– Milyen út vezetett ahhoz, hogy kutyaviselkedés-szakértővé válj?
Ahhoz, hogy valaki viselkedésszakértő legyen, nagyon átfogó tudásra van szüksége. Nem elég egy séma vagy sablon: minden fajta, minden egyed más. Meg kellett ismernem a különböző fajtákat, a vérvonalakat és azok keverékeit, hogy megértsem az ösztönöket és azok fajtaspecifikus megnyilvánulásait. Fontos tudni, hogy egy adott kutya mire motiválható: jutalomfalattal, játékkal vagy éppen a védőösztönén keresztül. Hatalmas különbség van aközött, hogy egy állat kedvencként él vagy eredetileg vadászatra tenyésztették. Ezt az átfogó fajtaismeretet évek munkájával gyűjtöttem össze, és a menhelyi munka, a rendőrkutyás mentorálás, valamint a lakossági kutyák képzése mind hozzátett ahhoz, hogy ma komplexen lássam a kutyák viselkedését.
– Mit jelent számodra a „kutyaviselkedés-szakértő” megnevezés? Miben más ez, mint egy klasszikus kutyakiképző munkája?
A kiképzésnél sokszor az alapengedelmességre koncentrálnak, én viszont mélyebbre ások. Az alomtesztektől kezdve az idegrendszeri sajátosságokig vizsgálom a kutyát: milyen ösztönökkel rendelkezik, mely viselkedésformákat tanult meg, és miért alakulnak ki bizonyos problémák. Például egy németjuhász esetében, ha nem foglalkoznak vele megfelelően, a magas zsákmányszerző ösztöne pótcselekvésekben törhet elő – tárgyakat rág, hurcol, szétszed. Ha a fajtaspecifikus ösztönöket nem elégítjük ki, abból mindig problémák születnek.
– Milyen alapelvek mentén dolgozol?
A pozitív megerősítés a legfontosabb számomra. Nem szabad hagyni, hogy a kutya folyamatosan hibázzon, hanem olyan kapcsolatot kell kialakítani a gazdival, ami bizalomra és következetességre épül. Kiemelten fontos a szocializáció, hogy a kutya a bevésődési időszakban minél több ingerrel, emberrel, állattal, zajjal találkozzon. Ilyenkor a legfogékonyabb, és amit ekkor megtanul, az végigkíséri az életét. Fontosnak tartom a gazdik képzését is. Segíteni nekik a fajta kiválasztásában, az adott egyed energiaszintjének és ösztönerejének megértésében.
– Hogyan látod az ember és kutya kapcsolatát? Mi a leggyakoribb hiba, amit mi, emberek elkövetünk?
Az emberek hatalmas szeretettel fordulnak a kutyák felé, de sokszor nem tudják meghúzni a határokat. A szabályok hiánya vezet viselkedési problémákhoz. Gyakori tévhit, hogy nem szükséges kutyaiskolába vinni a kedvencet – pedig a gazdák képzése legalább olyan fontos, mint a kutyáké. Ha a gazda nem következetes, ha a családtagok nem ugyanazokat a szabályokat tartják be, akkor a kutya is bizonytalan lesz. A legfontosabb mindig a kapcsolatépítés, mert ha ez stabil, ritkán találkozunk komoly viselkedési problémákkal.
– Milyen problémákkal keresnek meg leggyakrabban?
Nagyon sokszor félelmi alapú viselkedéssel: a kutya fél bizonyos zajoktól, eszközöktől, helyzetektől, és emiatt agresszívan reagál. Gyakori a szeparációs szorongás, amikor nem tudják otthon hagyni a kutyát, vagy az, hogy a kutya pórázon húz, nem jön vissza hívásra. A folyamat hossza mindig attól függ, mióta rögzült a probléma. Ha például négy évig húzta a pórázt, akkor hónapokig tart a javítás, de ha időben közbelépünk, sokkal gyorsabb a változás.
– Mit gondolsz, hol tart ma Magyarországon a felelős kutyatartás kultúrája?
Folyamatosan fejlődik, és egyre tudatosabbak a gazdák, de még mindig rengeteg a feladat. A mi célunk is az, hogy oktassuk a felnövekvő generációkat, mert hosszú távon ez hozza meg az igazi változást. Van, ami már nagyon jó irányba halad, de mindig lesznek megoldandó kérdések. Ezekkel együtt, közösen tudunk előrelépni.
Magyar Állatvédelem
