Image default

Az állatkínzás szigorú büntetését és a vadállatok cirkuszi szereplésének betiltását is elsöprő többség támogatja

Nagy sikerrel zárult a mintegy egy hónappal ezelőtt indított online állatvédelmi felmérés, több mint negyedmillióan mondták el véleményüket.

Az Agrárminisztérium és a Miniszterelnöki Kabinetiroda által indított online felmérés alkalmával Nagy István agrárminiszter úgy fogalmazott, hogy az állatvédelem talán még soha nem kapott akkora figyelmet, mint a 21. században, így az eszközöknek is huszonegyedik századiaknak kell lenniük. A tárcavezető szerint a kitöltések kiemelkedő száma a társadalmi összefogás súlyát mutatja és rendkívüli lehetőség előtt áll a terület. Az állatvédelem fejlődését szolgáló kormányzati intézkedések szorosan illeszkednek az ágazat versenyképességét támogató döntések sorozatába.

Nyitrai Zsolt, kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott úgy tartja, hogy a március 7-én zárult online párbeszéd összhangban van a kormányzat azon törekvéseivel, miszerint a jelentős érdeklődésnek örvendő társadalmi ügyekben a magyar emberek bevonásával szükséges az egyetértési pontokat meghatározni. A „Közös ügyünk az állatvédelem” elnevezésű online felmérés alkalmával 262 772-en mondták el véleményüket, akiknek ezúton is köszöni, hogy időt szántak a kérdőív kitöltésére. Egyetértési pontokat kerestünk és találtunk az állatvédelem és a felelős állattartás ügyében, amelyet Magyarország Kormánya később felhasznál döntései meghozatalához.

Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos rámutatott, hogy az állatvédelem területén meglévő kihívásokat csak közösen tudjuk megoldani. Tudni kell, melyik kikötő felé tartunk, mielőtt be akarjuk fogni a jó szelet, amely odarepít, ezért a problémák megoldásánál kulcsfontosságú lesz az együttműködés és a szakmai megközelítés.

A kérdésekre adott válaszokból kirajzolódik az igény az állatmenhelyek és az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetek támogatására, ugyanis a válaszadók 97,9 %-a ért ezzel egyet.

Egyhangú véleményként fogalmazódott meg, hogy a felelős állattartásra való nevelést már kisgyermekkorban el kell kezdeni, a kitöltők 99,4%-a szerint.

A hatóságok szigorúbb fellépését 98,5%, egy országos ivartalanítási program szerepének jelentőségét 96,4%, a kóbor kutyák befogásának megreformálását pedig 97,2 % támogatja.

Az állatok sérelmére elkövetett cselekmények miatt indított eljárásban a bántalmazott állatok sorsának mielőbbi rendezésével 98,6% ért egyet. A véleményadók 97,8% úgy gondolja, hogy megoldást jelenthet, ha a „három csapásként” ismert büntetőjogi szabályozás mintájára, szigorúbban büntetnék azt, aki többször is állatkínzást követ el.

A tiltott állatviadalokon való részvételt 99,7% büntetné.

Egy haszonállatok számára létrehozott menhely alapítását 95,5% tartja jó ötletnek, és az Országos Állatvédelmi és Állatjóléti Tanács működésének társadalmasítását pedig 96,4% tartja célszerűnek.

Ütközőpontként jelenik meg a pirotechnikai eszközök engedélyezésének megreformálása (91,1%) és a cirkuszi vadállatok szerepeltetésének betiltása (86%).

Ugyanakkor 98% időszerűnek látja a Nemzeti Állatvédelmi Program megújítását.

Az online felmérés során beérkezett észrevételek és javaslatok beépülnek a Nemzeti Állatvédelmi Programba, amelynek megvalósításában hangsúlyos szerep jut majd az Országos Állatvédelmi és Állatjóléti Tanácsnak is.

agroinform.hu

KAPCSOLÓDÓ

“A haldokló kiskutya tekintetét ötven év alatt sem lehet megszokni”

magyarallatvedo

Gépfegyverek és homokzsákok árnyékában mentett meg egy kiscicát egy katona – VIDEÓ

Marci

2200 kilométerre és 7 év eltelte után találták meg az elveszettnek hitt macskát

Marci