2024. november 27-én a nemrég átadott Jégvilág interaktív állatbemutató, Jegesmedve Tenyészközpontjában született két jegesmedvebocs. Szenzációs felvételei vannak erről az állatparknak, ugyanis a kamerák megörökítették a kis jegesmedve születését. Emellett megörökítették az első tíz hetüket, hogy nőnek fel.
„Titokban tartottuk mindezt, mert nagyon kritikus az első három hónap a jegesmedvék életében, de most már nagyon aktívak a mamával, úgy gondoltuk, hogy előjöhetünk ezzel a remek örömhírrel.” Ezt Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark igazgatója jelentette be.
Dr. Papp Endre igazgatóhelyettes kiemelte, hogy 2024. november 27-én Snezi két egészséges bocsnak adott életet. Mint mondta, előző év májusában vemhesült, néhány héttel azután, hogy átköltözött a vadonatúj jegesmedve bemutatóba.
„Ezt követően nyár végén jelezte nekünk, hogy szeretne nyugalomba vonulni. Ez annak a jele szokott a jegesmedvéknél lenni, hogy felkészülnek az ellésre. Néhány hónapnyi nyugodt, elkülönített tartás után végül
november 27-én születtek meg a borjak, ami szenzáció mind a park, mind pedig az európai jegesmedve program életében.”
Az igazgató örömmel osztott meg egy kétperces összeállítást, melyben a felvételek a jegesmedvék első percétől a 11. hetéig tartanak. Továbbá bejelentette, hogy „amíg a mama elő nem hozza a kis bocsokat (ez valószínű, hogy két-három héten belül megtörténik), addig
minden nap adunk egy 15-20 perces kameraképet önöknek az előző nap történéseiből.
Így mindenki megfigyelheti, hogy hogyan élnek a barlangban a kis jegesmedvék.”
A teljes bejelentés:
Magyar Állatvédelem