Korábbi cikkünkben már bemutattunk egy szerbia börtönben működő kutyamenhelyet, amit az ott fogvatartott, kizárólag kisebb súlyú bűncselekményt elkövető rabok „üzemeltethetnek”, illetve bemutattuk a californiai New Life K9s nevű szervezet alapos indokait, hogy miért jó az, ha egy börtönben az elítéltek kutyákkal foglalkoznak. Ahogy ígértük, most mutatunk néhány beszámolót, amit a kutyásprogramban részt vevők írtak a tapasztalaikról.
„A legtöbb elítélt lassan kibújt a burokból, és egy elit csoport tagja lett, akik megtanultak bízni a másikban, újra megtanulták a türelmet és segíteni embertársaikon.” -D. Shubin büntetés-végrehajtási tiszt
„Terápiás hatás a kutyák között lenni, miközben tanítjuk őket, és tanúi vagyunk a feltétel nélküli szeretetüknek. Számomra megváltást nyújt, hogy kapcsolatba kerülhetek velük. A New Life K9s lehetőséget biztosít számunkra, hogy visszaadjuk a közösségnek, azt amit a kutyáktól kapunk. Lehetőséget ad arra, hogy másokat helyezzünk előtérbe. Azt üzeni nekem, hogy bár fogoly vagyok, még mindig van értékem és még mindig számítok.” -egy amerikai tengerészgyalogos elítélt
„Az NLK9 kutyaprogram itt a Soledad állami börtönben erősen befolyásolta az életemet. Hatalmas felelősséget kaptam azzal, hogy rám bízták a kiskutyámat, Jett-et. Az a megtiszteltetés ért, hogy megtaníthatom őt arra, hogyan lehet szolgálati kutya egy PTSD-ben vagy más fizikai fogyatékosságban szenvedő amerikai veterán vagy elsősegélynyújtó számára.” -Prado, J. elítélt
„Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy részt vehetek ebben a csodálatos tanítási programban. Hozzájárul az igazságosabb életkörülményekhez, és ezáltal a büntetés-végrehajtási tisztek és a személyzet számára is jobb munkakörnyezethez. Köszönöm, hogy a csapat tagja lehetek.” -Treadaway, E. elítélt
„Ha azt mondanám, hogy tanítok és kötődöm a szelíd és szerető sárga labradoromhoz, Sonnyhoz, az csak a történet fele lenne. Sonny valójában többet tanít nekem magamról, mint amit valaha is el tudtam volna képzelni.” -Kube, R. elítélt
„Számomra a program lehetőséget jelent arra, hogy több legyek, mint egy büntetés-végrehajtási őrmester, aki állandóan parancsokat osztogat. A program lehetőséget ad egy csapat srácnak arra, hogy kifejezzék magukat, döntéseket hozzanak anélkül, hogy valaki megmondaná nekik. Végigcsinálják, célokat tűzzenek ki és elérjék azokat. Ezek a lehetőségek az elítéltek ezen csoportja számára soha nem lettek volna lehetségesek, ha az New Life K9s-esek nem jönnek. Köszönöm a New Life K9s-nek, a program nemcsak a rabokat változtatta meg, hanem a személyzetet és engem is.” -büntetés-végrehajtási őrmester
„Nagyon büszke vagyok rájuk (a rabokra). A 23 év alatt, amit ebben a börtönben töltöttem, azt tanították, hogy semmiképpen sem szabad kapcsolatot kiépíteni a rabokkal. A kutyás csoprorton látom a különbséget, nem önmagukért csinálják, hanem azokért az emberekért, akik végül megkapják ezeket a kutyákat. Soha nem volt még olyan kapcsolatom a bebörtönzött rabok csoportjával, mint ezekkel a srácokkal. Bízom bennük, hiszek bennük.” -büntetés-végrehajtási kapitány
Magyar Állatvédelem