Image default

Dolly: „Nem vagyok semmiért hibás”

Az énekesnő rágalomhadjáratnak nevezte az állatkínzási ügy körül kialakult helyzetet – ezt a Tények Plusznak adott interjúban állította.

Fogalmam nem volt arról, hogy ott milyen állapotok uralkodnak„- kezdte az énekesnő. Állítása szerint a sajtóból értesült a telepen lévő állatok sorsáról, amikor meglátta az első cikkeket és képeket. Ez teljesen ellentmond annak, hogy amikor az állatvédők megjelentek Gyöngyösön Dolly is odament és több kutyát elvitt. Ezt az interjúban is elmondta:

„Felhívott engem a Rita és parancsoló üzemmódban azt mondta, hogy most azonnal beülsz a kocsiba, lejössz ide és most azonnal elviszel innen néhány kutyát mert itt vannak a mindenféle szervezet és elfogják vinni az összes kutyámat” – mondta az énekesnő.

Dobálják egymás közt a felelősséget

Az Tények megszólaltatta P. Ritát, a menedzsert is, aki a telepen lévő kutyák „gazdája” volt. Korábban a nő ügyvédje azt állította: „Az ügyfelem elmondása alapján Dolly tudott arról, mi zajlott a telepen és köze is volt hozzá” – ezt a Blikknek fejtette ki. A nő csak felelősnek érzi magát, de nem állatkínzónak:  – Az, hogy a kutyát el kellett volna vinni orvoshoz az tény – mondta a menedzser arra a kérdésre, hogy érzi-e a felelősségét ebben a történetben. Állítása szerint inkább felelősnek érzi magát, mint állatkínzónak – írja a Bors.

Az ominózus interjú itt található:

 

Csak egy rágalomhadjárat…

„Nem vagyok semmiért hibás, én tiszta vagyok. Azt gondolom, hogy az igazság azért igazság, ki fog derülni. Mert mindig kiderül. És remélem, hogy az is kiderül, hogy mi volt ez az egész indíttatás amiért ez az egész botrányos rágalomhadjárat én felém elindult” – mondja az énekesnő, aki kijelentette, minden jogi lépést meg fog tenni, büntető- és személyiségi jogi perekre készül.

Tények – Bors – Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Élelem és víz nélkül egy fához láncolva hagyta a kutyáját – 90 nap elzárásra ítélték

Marci

Letartóztatták: héliumos lufikhoz kötözte a kutyáját egy indiai férfi – VIDEÓVAL

magyarallatvedo

A jánoshalmi állatkínzó haragudott a kutyájára, ezért kötötte az autója után

magyarallatvedo