Image default

Figyelem! Húsvéttól ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe több vármegyében

A rókák veszettség elleni tavaszi vakcinázása március 30-án kezdődik Magyarország déli és keleti vármegyéiben. Az immunizálással párhuzamosan ebzárlat és legeltetési tilalom lesz érvényben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

A Nébih tájékoztatása szerint az immunizálás során a vakcinatartalmú csalétkeket kisrepülőgépek segítségével juttatják ki az érintett területekre. A művelet a lakott, sűrűn beépített övezeteket nem érinti.

Rendkívül szigorú intézkedések lépnek életbe

Az ebzárlat és a legeltetési tilalom elrendeléséről, valamint az egyes területekre vonatkozó konkrét időpontokról az illetékes járási állategészségügyi hivatal és a települési önkormányzat tájékoztatja a lakosságot. A külterületeken plakátok figyelmeztetik majd a kirándulókat.

Kiemelték, hogy a programba bevont települések vármegyei bontású listája a hivatal honlapján is elérhető.

Ukrajnából és Romániából támad a veszettség

Rámutattak, hogy a betegség az ország keleti szomszédainál, Ukrajnában és Romániában rendszeresen előfordul. Ezen felül az utóbbi időszakban Szlovákia keleti régiójában is több helyen megjelent. 2022-ben Magyarországon szintén megváltozott a veszettséghelyzet.

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, az ukrán határ közelében 2022-ben 4, 2023-ban 16, 2024-ben ezidáig 12 esetben állapították meg a veszettséget a szakemberek. 2022. szeptemberétől Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye elveszítette a betegségtől való mentességét, de

az ország többi része továbbra is mentes maradt.

Így tört be a veszettség Magyarországra

A betegség behurcolása feltehetően természetes úton, a vadállomány Ukrajna felőli mozgásával következett be. Jelenleg az Ukrajnához közeli területeken a szokásosnál nagyobb a járványügyi kockázat. A háború miatt az ottani állategészségügyi hatóságok nem tudták végrehajtani a rókák vakcinázási programját.

Ezért kulcsfontosságú a hazai állategészségügyi védekező intézkedések fenntartása. Így a vadon élő rókák vakcinázása, az ebek kötelező oltása, valamint a veszettség gyanús esetek jelentése az állategészségügyi hatóság felé.

Fontos tudni, hogy a betegség gyanújának jelzését jogszabály is előírja.

Az idegrendszeri tüneteket mutató, elhullott háziállatok, valamint az elhullottan talált vadállatok esetében az állategészségügyi hatóság gondoskodik a mintavételről – olvasható a Nébih közleményében.

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Innen ismerhető fel, ha veszett állattal találkozunk

Eszti_mav

Figyelem! Ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe a veszett rókák miatt ebben a vármegyében

Eszti_mav

Újabb veszett rókát lőttek ki Magyarország ukrán határ melletti területén

Viki