Image default

Élettársát és kutyájukat is megölte az öngyilkosságra készülő férfi

 

Az 55 éves zalaegerszegi férfi és élettársa 2020. elején – tartozásaik miatti kilátástalan élethelyzetük okán – elhatározták, hogy véget vetnek életüknek. Tervük szerint először a férfi megöli élettársát, majd magával is végez. A vádlott január 4-én a reggeli kutyasétáltatásból hazaérve megfojtotta élettársát, majd a közös kutyájukkal is végzett.  A vádlott először a sértett nyakába akasztott egy műanyag borítású távközlési vezetékből formált hurkot és addig húzta, míg a sértett életét nem vesztette. Miután a sértett holttestét a nappaliban lévő ágyra fektette, a vezetéket a kistermetű kutyájuk nyakán áthurkolta, a nyakán azt megszorította, majd a vezetéknél fogva a lakás folyosójára vitte és addig fojtotta, amíg el nem pusztult. A kutya tetemét az élettárs holtteste mellé helyezte. Öngyilkossági szándékától később elállt, a város utcáit járta, végül a rendőrkapitányságon bejelentette az emberölést, illetve a kutya megölését.

A Zalaegerszegi Törvényszék elsőfokú eljárásában a férfit emberölés bűntette miatt 12 év szabadságvesztésre ítélte. Az ítélettel szemben a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. A Pécsi Ítélőtábla a mai napon hozott határozatával helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

KAPCSOLÓDÓ

Hét kutyával bánt kegyetlenül, mégis csak felfüggesztett börtönbüntetést kapott egy állatkínzó

Eszti_mav

Sümegi rendőrök helyezték biztonságba a Szilveszter óta kóborló ebtriót!

Erik

Megmentették a pénzügyőrök: hamis papírokkal akartak hat kiskutyát akartak Olaszországba csempészni – VIDEÓVAL

magyarallatvedo