Rendkívül ritka fekete farkasokat rögzített egy vadkemara Lengyelországban: a még tavaly készült felvételeken az állatok éppen egy erdei patakon kelnek át.
A szakértők szerint testvérekre bukkanhatott a SAVE Wildlife Conservation Fund Poland nevű természetvédelmi szervezet kameracsapdája, azóta pedig már ürülékmintákat is sikerült gyűjteni a területről, hogy többet megtudjanak a fekete farkasok genetikai tulajdonságairól – számolt be az észlelésről az AP-re hivatkozva a Drive.hu.
Ez valami új, és szokatlan
– idézi a hírügynökség Joanna Toczydłowskát, a szervezet projektvezetőjét.
Hozzátette: a kamerával eredetileg hódokat akartak megfigyelni, ám amikor észrevette, hogy farkasok is mozognak az területen, úgy döntött, nem mozdítja el az eszközt, néhány héttel később pedig megjelentek az állatok.
Az egyik felvételen az látszik, ahogy egy fekete és egy szürke példány kel át egy patakon, a másikon – amelyet tavaly ősszel készítettek – már két fekete farkas és egy szürke farkas jelenik meg ugyanott.
Lengyelországban a farkasok 2500-3000 fős populációja többnyire szürke és vörös faj leszármazottja. Az AP azt írja,
a fekete szőr egy genetikai mutációnak köszönhető, amely vélhetően már évezredekkel ezelőtt megjelent a háziasított kutyák között.
Fekete színű példányokat már csak elvétve találni Európában, de az amerikai Yellowstone Nemzeti Parkban például a farkaspopuláció legalább fele fekete szőrrel rendelkezik.
Toczydłowska szerint a feltehetően hím farkasok körülbelül 30 kilogrammot nyomhatnak, nagyjából akkorák, mint egy német juhász, és egyévesek lehetnek. A természetvédelmi szervezet nem árulta el, hogy melyik erdőben bukkantak rájuk, hogy megóvja az állatokat az orvvadászoktól, és megelőzze a farkasokkal kapcsolatos félreértések terjedését. Lengyelországban az 1950-es években gyakorlatilag kihaltak a farkasok, de a 2000-es évek óta újra növekedésnek indult a populációjuk, főként az ország középső részén.
Magyar Állatvédelem, forrás: Drive.hu