Alapvetően háromféle megoldás létezik kis barátunk testének elhelyezésére: a földbe temetés, hamvasztás, és a test gyepmesteri telepnek történő leadása. Ezeknek azonban megvan a szigorú szabálya.
Így temethetjük el háziállatunkat
Dr. Nagy Csilla állatvédelmi szakjogász szerint jogszabály mondja ki, hogy az állattartó ingatlanán, az elhullott lófélék kivételével, legfeljebb évi száz kilogramm össztömegig temethetünk. Az elföldelés ott végezhető, ahol
„a talajvíz legmagasabb szintje a talajszint alatt 1,5 méternél nem emelkedik magasabbra. Az elföldelést úgy kell végrehajtani, hogy a felszín alatti víz mindenkori maximális nyugalmi vízszintje és az elföldelés mélységi szintje között legalább egy méter távolság legyen. Az elföldelés helye és a szomszédos ingatlan határvonala között legalább 1,5 méter távolságnak kell lennie.”
A temetés történhet saját ingatlanon, valamint úgynevezett kisállattemetőkben.
Hazánkban ilyen működik Alsónémedinél, Szombathelyen. Sokan döntenek úgy, hogy a kedvenc sétálóhelyen vagy erdőszélen, külterületen, vagy utcán temetik el állatukat. Ezzel a döntésükkel azonban Dr. Nagy Csilla állatvédelmi szakjogász szerint jogellenesen cselekednek. A temetés tehát kizárólag a saját ingatlanunkon vagy egy célzottan arra kijelölt helyen lehetséges csupán.
Hamvasztással is búcsút vehetünk
Kisállat-hamvasztást vállalnak állatotthonok és állatorvosi rendelők és fő tevékenységben vállalkozások. A hamvasztás háromféle módon történhet napjainkban. Van olyan, hogy kedvencünk más elpusztult állatokkal együtt, közös hamvasztóba kerül, és már nem tudunk egyedi hamvakat szerezni.
Más szolgáltatónál egyszerre több állatot szoktak hamvasztani, de elkülönítve egymástól, hogy a hamvaik ne keveredjenek össze. Mindezen túlmenően lehetőségünk van egyedenként hamvasztást kérni. Sok szolgáltatónál lehetőség van „mobil” hamvasztásra is, „háznál”. A hamvasztás után a hamvakat egy egyénileg kiválasztott urnába teszik.
A szakértő arra is felhívja a figyelmet, hogy a kisállat-hamvasztás esetén a hamvakat szintén saját ingatlanon, kell elhelyezni.
Lelépő, fotó: Illusztráció