Az ivartalanítás szerepe kiemelt az állatvédelemben, a szakemberek és a civilek egyetértenek abban, hogy a kóbor állatok számának csökkentéséhez, illetve a menhelyek túlterheltségének enyhítéséhez az ivartalanításon keresztül vezet az út. Abban is konszenzus mutatkozik, hogy az eddigieknél nagyságrendekkel nagyobb mértékű, több állatot érintő, országos léptékű ivartalanítási akciókra, programokra van szükség ahhoz, hogy érezhetőbb legyen az eredmény. A konkrét eljárást, megoldást illetően azonban többféle elképzeléssel találkozhatunk.
Mekkora műtét az ivartalanítás?
Legutóbb az ÁTE Állatvédelmi Központ állatvédelmi civil szervezetek körében végzett kutatási igényfelmérésén merült fel a mobil ivartalanító busz javaslata. Németh Tibor, az Állatorvostudományi Egyetem klinikai rektorhelyettese szerint azonban nincs létjogosultsága. Ennek oka pedig az, hogy ellentétben a hiedelmekkel, az ivartalanítási paletta széles spektrumú, egy viszonylag könnyű és gyors eljárástól (például egy fiatal, életerős hím macska kasztrációja) egy középnehéz hasi műtétig (például egy nagytestű szuka kutya ivartalanítása) terjed a skála. A professzor szerint ivartalanítás és ivartalanítás között tehát óriási különbség van, nem lehet sztereotipen kezelni, az eljárás kockázatait nagy hiba lenne alábecsülni.
„Aki látott már az ivartalanítási műtét után nem megfelelően felügyelt macskát nyílt hasi sebbel a saját belein taposni, biztosan nem becsüli alá az előkészítés és a műtét utáni megfigyelés jelentőségét” – teszi hozzá a rektorhelyettes. Aláhúzza: a műtéteket megfelelő szakmai felelősséggel, színvonalas aneszteziológiai lehetőségekkel kell végrehajtani, a lábadozó állatot pedig egy tiszta, erre a célra kialakított helyiségben kell elhelyezni a műtét után. Meglátása szerint ezek nélkül a preoperatív és posztoperatív (műtétet megelőző és műtétet követő) feltételek nélkül szakmaiatlan és etikátlan lenne az ivartalanítást végrehajtani.
Buszban, felelősségteljesen nem lehet ivartalanítani
„Teljes hasi varratelégtelenség esetén például újabb műtét szükséges, ezt vajon hol lehetne elvégezni egy „mentőautó”, egy mobil ivartalanító egység esetén?” – teszi fel a kérdést Németh Tibor, rámutatva arra, hogy súlyosabb akut szövődmények esetén intenzív osztály sem állna a rendelkezésre.
„Képzeljük el, hogy a tanyavilágban megáll a busz, és a feladat egy ötven kilós kuvasz ivartalanítása, akit premedikálni, kanülálni kell. Nem túl szerencsés mindezt a porban végrehajtani. Ki vállalná ezért esküt tett állatorvosként a szakmai felelősséget?” – magyarázza. Hangsúlyozza azt is, hogy a műtét előkészítésének nagy jelentősége van, hiszen így lehet minimalizálni a szövődmények kialakulásának valószínűségét.
„Az ivartalanítás csak akkor „mosolygós”, ha az megfelelően előkészített, és nem lép fel szövődmény, de ha mégis, annak azonnali és hathatós kezelésére kell, hogy legyen lehetőség. Utóbbihoz szélesebb sebészeti eszköztár és tapasztalt kolléga, megfelelő személyi és tárgyi feltételek megléte szükséges” – húzza alá, rögzítve: véleménye szerint egy mobil ivartalanító busz esetében legjobb esetben is a szakmaiság határmezsgyéjén egyensúlyoznának az állatorvosok.
Minden állat élete számít
Nincs létjogosultsága akkor sem, ha az ivartalanítás tempója ezzel fokozhatóvá válna, hiszen szinte biztos, hogy fellépnének olyan szövődmények, amelyeket az ivartalanító buszon nem tudnának megfelelő körülmények között kezelni, ezáltal pedig az állat elpusztulhatna.
„Én azt gondolom, hogy az állatvédelem arról szól, hogy minden állategyed élete egyformán fontos. A cél a szövődmények kialakulásának megelőzése kell, hogy legyen. Szakmailag és etikailag azt az álláspontot tartom helyesnek, amely minden állat esetében a lehető legjobb ellátást követeli meg” – mondja Németh Tibor, akinek meggyőződése szerint ezért nem fér bele mondjuk tíz százalékos „lemorzsolódás”, amit megfelelő körülményekkel meg lehetett volna előzni. Hangsúlyozza, ő minden kutyát és macskát úgy lát el, mintha a sajátja volna.
A szakértő éppen ezért az ivartalanítási program megvalósítására országos lefedettséggel, de regionális felosztást javasol, amelynek központi eleme a helyben praktizáló állatorvosok lennének. Az akció sikerességéhez természetesen az állam, és a helyben működő civil állatvédelmi szervezetek együttműködése is elengedhetetlen, hiszen az állam biztosítja részben vagy egészben a forrásokat, a civil szervezetek pedig az állatokat hozzák a programba.
Van már jól működő példa
„Azt az összeget, amit mobil ivartalanító buszok megvásárlására, személyi és tárgyi feltételeinek biztosítására, illetve az ebből adódó, szerintem elkerülhetetlen jogviták rendezésére fordítanánk, sokkal hatékonyabban és biztonságosabban is el lehet költeni regionális szerződéskötésekkel” – teszi hozzá a rektorhelyettes.
Jó példa erre az Állatorvostudományi Egyetemen működő ivartalanítási program, melyben a hallgatók tapasztalt állatorvosok iránymutatásával – szorgalmi időszakban – heti 16 oltott, chippel ellátott kutyát ivartalanítanak hosszú évek óta, megfelelő, ellenőrzött körülmények között. Az ivartalanításokat az állam és az egyetem együttesen finanszírozza. A program – amellett, hogy jelentősen segíti az együttműködő menhelyek munkáját -, a gyakorlati képzésben is nagy előrelépést jelent, hiszen a hallgatók a korábbiakhoz képest lényegesen több ivartalanítási műtéten vehetnek részt aktívan. Úgy tudni, 2014 óta az Állatorvostudományi Egyetemen 3030 kutyát ivartalanítottak a program keretében, a munka hét állatmenhellyel szoros együttműködésben jelenleg is folyik.
ÁTE Állatvédelmi Központ nyomán magyarallatvedelem.hu