Kajla lehet a jövő reménysége, hiszen egy élő legenda találta nagyon jó képességűnek.
A legjobbaktól tanulhat Kajla
Kajla egy egyéves, cavalier spániel, aki a zalaegerszegi tűzoltóparancsnok, Tóth Levente őrnagy elválaszthatatlan társa. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága a közösségi oldalukon számolt be arról, hogy Kajla mantrailingezik, vagyis gyakorolja a nyomkövetést. Ebben pedig nem akárki volt a segítségére.
Történt ugyanis, hogy a Spider Mentőcsoport vezetője, a legendás Mancs gazdája, Lehoczky László felkészítést tartott a Zala Különleges Mentők számára. Surranópályán pedig Kajla és gazdája is gavallérosan bekapcsolódott a dologba.
Belecsaptak a nyomkövetésbe
„Volt izgalom rendesen, a szokatlan feladatok kétlábút és négylábút egyaránt lefárasztottak” – írják. Tóth Levente pedig elárulta azt is, hogy milyen meghatározó élményben volt része a Lehoczkyval való találkozásakor.
„A búcsúkor Laci bácsi, aki egy élő legenda, külön odajött egy kicsit, és mondta, hogy nagyon vigyázzak erre a kiskutyára, mert nagyon ügyes, és jó képességű.” – mesélte.
Ezt olvastad már?
Mancs emléke nem halványul. Főleg azok szívében él élénken, akikkel életét töltötte. Lehoczki László, Mancs egykori gazdája a kutya halálának 17. évfordulóján megható módon emlékezett. Hogy miként, ebben a cikkünkben elolvasható. De emlékét azok is őrzik, akik tisztelték életmentő hőstetteiért. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy néhány hónappal ezelőtt a mentőkutyáról nevezték el a miskolci Szemere utcai Szinva-híd melletti területet.
Magyar Állatvédelem, fotók: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság facebook oldala