Image default

Keresőkutyák segítettek megtalálni az eltűnt idős asszonyt

Hatalmas erőkkel, több csapatban, kutyákkal és gyalogosan, napokon keresztül keresték azt a 82 éves idős asszonyt, akinek Tatabányán veszett nyoma. A 82 éves B. Mária Ilona ugyanis egy helyi idősotthonban lakott, onnan azonban csütörtökön kisétált, és eltűnt. Az asszony eltűnését azonnal jelezték a rendőrségnek, a zsarukon kívül pedig rögtön keresni kezdték a civilek, keresőkutyák és több szakképzett kutató-mentő és eltűntkereső csapat is.

Bár sokan a legrosszabbtól tartottak, szombaton, a késő délutáni órákban csodával határos módon a nyomára bukkantak az asszonynak. Kiderült, hogy a nyugdíjas vonattal távozhatott az idősotthonból.

Lakossági bejelentés alapján a kecskédi vasútállomás közelében, a mai napon épségben megtalálták!

Bizonyítottak a keresőkutyák!

“A kutyáink és a Mancs a Kézben Mentőkutyás Egyesület valamint a Dog Plusz Egyesület – Életmentés 4 lábon kutyái is jó nyomon jártak, hiszen az alsógallai vasút felé vezették a kutyavezetőiket ahol vonatra szállhatott.”

Úgy tudni, hogy az asszonyt egy férfi szúrta ki a vasútállomáson, ő szólt a keresőknek. A Bors információi szerint ezután megtalálták Marikát, aki a helyzethez képest jól van, szerencsésen átvészelte a nem mindennapi eltűnést.

Borsonline – Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Macskája találta meg a vízesésbe zuhant férfit

magyarallatvedo

Magyar mentőkutya, Hope vitte el a show-t a Sándor palotában, a köztársasági elnök újévi köszöntőjekor

Eszti_mav

Nyugdíjba vonultak a kiváló nav-os keresőkutyák

magyarallatvedo