Image default

Láncra verve, éheztetve tartotta kutyáját egy köröstarcsai házaspár

Állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a Békési Járási Ügyészség egy köröstarcsai házaspár – egy 26 éves büntetett előéletű férfi és 28 éves büntetlen előéletű felesége – ellen, akik méltatlan körülmények között tartották kutyájukat.

A terheltek 2020. évben huzamosabb ideig köröstarcsai házuk udvarán, annak hátsó részén úgy tartották a kb. 5 éves, közepes termetű, oltatlan és chipezetlen kan kutyát, hogy azt állandó jelleggel egy földbevert forgó vasrúdhoz láncolták, számára külön házat, menedéket sem biztosítottak. Az ily módon tartott állatot ráadásul rendszertelenül etették, itatták, így a kutya alultáplált volt, a testsúlya nem érte el a fajtársai súlyának a felét.

Fotó: Magyarország Ügyészsége

A megfelelő gondoskodás súlyos fokú elhanyagolása, a tartós ivóvízhiány és elmaradt élelmezés veszélyeztette az eb testi épségét, alkalmas volt az állat maradandó egészségkárosodásának vagy pusztulásának okozására, a tartási körülmények pedig különös szenvedést okoztak a számára. A terheltek az eljárás során a kutyáról lemondtak, azt mezőberényi állatvédők vették gondozásukba.

A járási ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság a büntetett előéletű férfit az előkészítő ülésen történő beismerése esetén is elzárás büntetésre, míg büntetlen előéletű házastársát közérdekű munka büntetésre ítélje, és kötelezze őket a nyomozás során felmerült, 75.000.-Ft-ot meghaladó bűnügyi költség megfizetésére. Az eljárás a Békési Járásbíróságon folytatódik.

ugyeszseg.hu nyomán magyarallatvedelem.hu, Fotó: Magyarország Ügyészsége

KAPCSOLÓDÓ

Családi veszekedés közben földhöz vágta a kiskutyát, eltört a gerince – DÖBBENETES VIDEÓVAL

magyarallatvedo

Végre ítélet születhet a kutyáját a 4. emeletről ledobó férfi ügyében

Viki

Fejszével ütötte meg az udvarára beszökött négy hónapos kutyát az állatkínzó

Marci