Image default

Letépte a vendég szemhéját egy amerikai kozmetikus csivavája

Kelsey az eset után 7 órát várakozott a kórházban, hogy megműtsék, ezután azt mondták neki: mondjon le a szemhéjáról, mert még soha nem láttak ilyen esetet. Végül egy másik kórházba szállították, ahol mégis sikerült visszavarrni.

Születésnapja előtt csináltatott volna műszempillát egy amerikai nő, a kezelést azonban horrorbaleset szakította félbe: a kozmetikus csivavája váratlanul letépte a vendég szemhéját – írja a Daily Mail.

A 23 éves Kelsey Salmon a kutyát simogatta, miközben a szakember felhelyezte neki a műszempillát. Az állat hirtelen, minden ok nélkül ugrott neki és tépte le a szemhéját a pillákkal együtt.

Az atlantai nő eredetileg Hawaii-on ünnepelt volna, ám ehelyett a kórházban töltötte a születésnapját, ahol visszavarrták a bőrdarabot. Ezután 10 napra leragasztották a szemét, a teljes gyógyulás pedig akár egy évbe is beletelhet.

“A kozmetikus lakásán történt. Ez volt az első alkalom, hogy találkoztam vele. Amikor nekikezdett a munkának, berohant a csivavája és felugrott mellém az ágyra. Én simogattam, egy darabig minden oké volt” – meséli.

A katasztrofális eset akkor történt, amikor a nő pillája már elkészült, és felülni próbált a székből.

“A kutya ekkor már a padlón ült. Lenéztem rá, ő meg visszabámult rám. Azután egyszercsak rámugrott, arcon harapott és letépte a szemhéjamat. Olyan gyorsan történt, hogy elhúzódni sem volt időm. Óriási mázlim van még így is, hogy nem a szemembe kapott, akkor még rosszabbul jártam volna. Zokogtam, amíg a kozmetikus hívta a mentőket, és egy koszos takarót adott a padlóról, hogy azzal állítsam el a vérzést.” – mondja Kelsey, akinek a szemhéja a padlón hevert és mindent vér borított.

A nő ezután 7 órán át várakozott a kórházban, hogy megműtsék, végül azt mondták neki: mondjon le a szemhéjáról, mert még soha nem láttak ilyen esetet. Végül egy másik kórházba szállították, ahol mégis sikerült visszavarrni.

Kelsey TikTokon osztotta meg a traumatikus élményt, ahol további sérelmek érték: bár a többség jobbulást kívánt neki, mások gúnyt űztek a külsejéből, vagy épp nem hitték el neki, hogy nem provokálta a kutyát.

“Borzasztó volt szemhéj nélkül lenni. Ez a baleset megtanított rá, hogy soha ne menjek fel senki lakására kozmetikai kezelésre, csakis szalonban, profi körülmények közt vegyek igénybe ilyen szolgáltatást. Arra is rádöbbentem, hogy a saját kutyáimat kivéve minden kutyával nagyon óvatosnak kell lennem, mert a viselkedésük kiszámítatlan” – mondta.

szeretlekmagyarorszag.hu

KAPCSOLÓDÓ

Egy kóbor kutyus beszökött a lelátóra, hogy végignézhesse a vb-selejtezőt

Marci

Ingyenes lesz a 9 hungarikum-kutyafajta törzskönyvezése

magyarallatvedo

Pánikot okozhat a petárdázás, de így átvészelheti a szilveszteri durrogtatást a kutyus

magyarallatvedo