Image default

Olyan lépés valósult meg, ami igazi mérföldkő a hazai lovaskultúrában

Nem elég emlékezni a magyar lovaskultúrára, tenni is kell azért, hogy fennmaradjon – közölte az agrárminiszter kedden Kecskeméten, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Nemzeti Lovaskultúra Oktatási és Képzési Központjának átadási ünnepségén.

Lovas nemzet a magyar

Nagy István elmondta, a kormány fontos célkitűzése az, hogy ne legyen Magyarországon olyan járás, ahol nem érhető el a lovaglás. Ezért kell olyan programokat, pályázatokat indítani, amelyek lehetővé teszik a felnövekvő korosztálynak azt az élményt és lehetőséget, hogy megtanuljanak lovagolni.

A tárcavezető emlékeztetett arra, hogy a kormány 2012-ben elindította a Kincsem Nemzeti Lovas Programot. Ennek fő célja az állami ménesek egységes és hatékony állami irányításának megteremtése, a lovas ágazat támogatási rendszerének felülvizsgálata. Célja a lovaskultúra oktatás bevezetése, a szabad terephasználati törvény biztosítása, a hazai lovasterápiás kezelés beépítése. Mindezek mellett a kiemeltnek tartják létesítményfejlesztések és lovas rendezvények támogatását.

Nagy István ismertette, a lovasközpontot B. Tóth Ferenc építész, a lovarda korábbi tulajdonosa felajánlotta a magyar államnak.

“Közcélból felajánlást tenni olyan cselekedet, ami példaértékű és követendő”

– hangsúlyozta a miniszter. Jelezte: a felajánlás a magyar lovasoktatás megújításának az elindítója volt. Elmondta, hogy a lovarda a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem gondozásában országos szakmai centrumként működik majd tovább.

Lovassportból islehet diplomát szerezni

Kiemelte: az egyetem olyan képzési tervet alkotott, amelynek része a hagyományokban gazdag magyar lovassport. Az intézményben most is van alapdiplomát adó lovasedző-képzés, de nem volt megfelelő gyakorlati képzési helyük, amely a szélesebb értelemben vett lovaskultúra oktatás országos központjaként is működhetne – tette hozzá.

Nagy István hangsúlyozta, a lovarda méreteit tekintve is alkalmas a felsőfokú lovas képzések gyakorlati céljaira, elhelyezkedése pedig optimális egy országos oktatási központ megvalósítására.

“A létesítmény olyan lépést jelent a hazai lovaskultúra-oktatásban, ami megalapozhatja a lovassportok és a hazai lovas hagyományok intenzív fejlődését a következő évtizedekben” – közölte a tárcavezető.

Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke köszöntőjében azt mondta, olyan szakképzési centrumot vehet át az egyetem, amely az ország nemzeti lovas programjának integrációját valósíthatja meg.

Kiemelte, az egyetemnek kapcsolódnia kell a megfelelő agrárgazdasághoz, a vidékfejlesztéshez, a lovasturizmushoz, a lovassport ágazati fejlesztéséhez és a hagyományőrzéshez.

Sterbenz Tamás, az intézmény rektora elmondta, az egyetem, amely már évtizedek óta foglalkozik lovassporttal, a lovarda átadásával egy új profillal gazdagodik. Hangsúlyozta: a szakmai beszámolók alapján a cél az, hogy mesterszintű lovasedző-képzés is induljon az egyetemen.

Magyar Állatvédelem, fotók: Nagy István Facebook oldala

KAPCSOLÓDÓ

„Szerintem én előző életemben biztosan egy állat voltam” – Zalatnay Sarolta

Marci

Állatkínzási per: Halálra éheztette a lovát és a tetemmel sem foglalkozott a a horti férfi

Viki

Szabadnapos tűzoltó fogta be az eltévedt lovakat Mohácson

Marci