Image default

Csodálatosan illusztrált, hiánypótló könyv jelent meg az ország legfontosabb halfajairól

A Halak Napján, 2024. március 20-án mutatták be hivatalosan a Magyar Halkönyvet. Négy szerkesztője (Ferincz Árpád, Staszny Ádám, Dérer István és Urbányi Béla) közül három a MATE Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézet munkatársa.

Már kapható a Magyar Halkönyv

A Magyar Halkönyv egy hiánypótló kiadvány az elérhető legfrissebb nemzetközi szakirodalmi adatokra, a lehető legteljesebb elterjedési térképekre, illetve a szerzők saját terepi tapasztalataira támaszkodva mutatja be a Magyarországon napjainkban előforduló, természetvédelmi, horgászati vagy gazdasági szempontból jelentős halfajokat.

„Hosszú, hároméves és korántsem zökkenőmentes, de mindenképp izgalmas alkotási folyamat, amelynek talán legkönnyebb része volt megtalálni és koordinálni azt a 22 nagy szakmai tapasztalattal rendelkező szerző kollégát, akik közreműködtek az egyes halfajok leírásának elkészítésekor” – jellemezte a munkát Dr. Ferincz Árpád, a MATE AKI Természetesvízi Halökológiai Tanszékének vezetője, a kötet vezető szerkesztője.

„Nem ért mindenki minden halhoz egyformán, így igyekeztünk úgy „kiosztani” az egyes halfajokat a kollégák között, hogy lehetőleg mindenki arról írhasson, amivel korábbi munkája során már foglalkozott. Az egyes fejezetek szerzőitől azt kértük, hogy ne vegyék elő a „nagy elődök” (pl. Berinkey László, Pintér Károly, Harka Ákos és Sallai Zoltán) könyveit, hanem tudatosan törekedjen az eredeti forrásmunkák (szakcikkek és saját terepi élményanyag) szintetizálására, hogy ne csak a külcsínt tekintve szülessen 21. századi minőségű, friss könyv” – tette hozzá a szakember.

Gazdagon illusztrált a kötet

Mint mondta, további szempont volt a legújabb tudományos eredmények egységes, közérthető nyelvezetre való „lefordítása” is, hogy ne csak a tudományos közösség és az egyetemi hallgatók, hanem

a horgászok és halbarátok kíváncsiságát is ki tudják elégíteni.

A kötet nagyon gazdagon illusztrált, a szükséges magyarázó rajzokon és elterjedési térképeken kívül minden egyes halfaj esetében találunk egy-egy művészi grafikát, illetve habitusfotót is – ilyen kiadvány korábban soha nem készült. A könyv természetesen tartalmazza az egyes fajok általános leírását. Információt a növekedésről, szaporodásmódról, táplálkozásról és az élőhelyről, amelyet releváns esetekben kiegészít a horgászati és gasztronómiai jelentőség is. A „száraz tények” mellett kevéssé ismert adatokat, érdekességeket is olvashatunk minden egyes fajról a „Ma is tanultam valamit” című fejezetben.

Izgalmas feladat volt a Halkönyv összeállítása

„Hogy miért tartott három évig? Többek közt azért, mert meg kellett fogni a teljes magyar halfaunát, ahhoz, hogy lefényképezzük őket. Halat fotózni önmagában sem egyszerű, a megfelelő technika kifejlesztésével is több hetet eltöltöttünk. A ritka fajok közül volt olyan, amellyel szerencsénk volt és gyakorlatilag elsőre előkerült. De volt olyan is, amelyet hat kolléga három halászgéppel felszerelkezve hajnalig „kergetett” a Mura erősen szúnyogos árterében, miután

addigra már „végighalásztuk” miatta a Hernád hazai szakaszát…

Sokkal kevésbé kalandosak, de annál izgalmasabbak voltak a szerzők, a szerkesztők és a lektorok közötti szakmai viták. Ezek egyes esetekben kifejezetten hosszúra nyúltak, de mindenképpen hozzájárultak az kivitelezését tekintve impozáns végeredményhez” – zárja ajánlóját Dr. Ferincz Árpád. A kötet itt vásárolható meg.

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Tönkrevágták a Sorok patakot – mehetnek a sittre

Viki

Vádat emelhetnek a bogyiszlói orvhalászok ellen

Marci

Szörnyű tragédia: Oxigénhiány miatt pusztultak el tömegesen a halak a Pátkai-tározóban!

Erik