Image default

Mi volt az a kígyó, amelyik a gáton napozott?

Nem mindennapi látványt osztottak meg a napokban egy szentendreieket tömörítő Facebook-csoportban. Nagymaroson egy méretes kockás sikló napozott a védműveken. Habár a termetes kígyó első pillantásra ijesztő lehet, valójában teljesen ártalmatlan. Felbukkanása pedig nem is annyira meglepő, számol be a Magyar Nemzet.

Magyar kutatók éppen nemrégiben mutatták ki, hogy a városias tóparti területeken megnőtt a kockás siklók egyedszáma. A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet korábbi vizsgálata szerint ennek az lehet az oka, hogy az ember által létrehozott mesterséges felületek – például a part menti bazalttömbök – között nagyobb biztonságban vannak a siklók a rájuk vadászó ragadozóktól.

Eközben több és jobb táplálékforrás várja őket, ami pedig pozitívan hat a kockás siklók túlélésére és szaporodására.

Száz centiméteresre is megnő

A kockás sikló (Natrix tessellata) általában vízben vagy víz közelében tartózkodik, ellentétben közeli rokonával, a vízisiklóval (Natrix natrix), amely víztől messze is megtalálható. Magyarországon főleg nagyobb tavaink (Balaton, Velencei-, Tisza-, Fertő-tó) partján, illetve kisebb-nagyobb vízfolyások mentén találkozhatunk vele – írja ismertetőjében a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet.

A kockás sikló egy hetven–száz centiméterre megnövő, karcsú testalkatú kígyó. A nőstények a hímekhez képest nagyobbak, robusztusabbak.

Fő táplálékát halak alkotják, de néha kétéltűeket is elfogyaszt. Áldozatát a víz alatt ejti el, majd a partra kivonszolva, élve és egészben nyeli le. Ragadozói között emlősök, madarak és halak is megtalálhatók, melyeket a kloákájából kieresztett bűzös mirigyváladékkal és sziszegéssel próbál elriasztani.

Magyar Nemzet – Magyar Állatvédelem

CSOK

KAPCSOLÓDÓ

A nap képe: helikopterrel mentették ki a kiskutyát

magyarallatvedo

Nagy a baj Gemencen, kiderült, veszélyben vannak-e az állatok az áradó Dunától

Eszti_mav

Az áradás miatt már az állatokat kell menteni Vas vármegyében

magyarallatvedo