Image default

Egy zsiráfbébi nyaktörést szenvedett és elpusztult a Miami Állatkertben

Egy zsiráfbébi nyaktörést szenvedett és elpusztult a Miami Állatkertben. Szegény pára valamitől megijedhetett a végzetes éjszakán és neki rohanhatott a kerítésnek.

A december 15-én született zsiráfot szombat reggel találták meg az állatkert munkatársai – idézte a HVG Ron Magill-t, az állatkert szóvivőjét.

Mivel a sérülés az éjszaka folyamán történt, így nem láthatták az állat gondozói, az állatkert munkatársai ezért csak feltételezik, hogy valami megijesztette az állatot, és emiatt nekirohant egy kerítésnek, ami a halálos sérülést okozta – mondta a szóvivő az AP szerint. A boncolás megállapította, hogy a zsiráfnak eltört a nyaka.

Magill elmondta, hogy az állatkert munkatársai továbbra is figyelemmel kísérik a csorda többi zsiráfját, de mindegyikük élete visszatért a szokásos kerékvágásba.

Mint írták, az állatkertben már régóta gondoznak zsiráfbébiket, eddig 60 zsiráf született itt.

A Miami Állatkert – a Zoo Miami Conservation Fund nevű alapítványon keresztül – különböző szervezeteknek támogatást is nyújtott a vadon élő zsiráfok védelmére.

„Ez egy lesújtó veszteség, és mindent gondosan kiértékelünk, hogy a jövőben megelőzzük a hasonló eseteket” – fogadkozott Magill.

Tavaly is meghalt egy zsiráf egy kerítés miatt az Egyesült Államokban

Szerencsétlen balesetben pusztult el egy fiatal zsiráf a New York állambeli Seneca Park állatkertben: az állat nyaka beszorult a zsiráfkifutó kapujának tartószerkezetébe – írta meg a CBS hírcsatorna forrására hivatkozva a HVG.

A hatéves Parker maszáj zsiráf volt, a faja veszélyeztetett. Amikor rátaláltak, már nem mutatott életjeleket, és bár riasztották hozzá a kert állatorvosi szolgálatát, nem sikerült megmenteni.

Az intézmény közleménye szerint a 2016 augusztusában született hím zsiráf kíváncsi és játékos volt. Két nősténnyel osztozott a kifutón és egy Olmsted nevű, alig egyéves borjú apja volt.

A kert állatorvosa, Chris McKinney szerint Parker a végzetes baleset előtt teljesen egészséges volt, Steve Lacy, az intézmény ellenőre pedig előre nem láthatónak és példa nélkülinek nevezte az esetet. Elmondása szerint a kaput tartó szerkezetet – amelyet országszerte számos más állatkertben is használnak – 2018-ban szerelték fel, s eddig nem volt vele probléma. A tragikus eset után értesítették a gyártót, az érintett szervezeteket és az illetékes minisztériumot is.

Az állatkert adománygyűjtést indított Parker emlékére, két nap alatt meg is lett az ezer dolláros célösszeg. A befolyó összeget a zsiráffajok megőrzésének céljából alapított Giraffe Conservation Foundationnek juttatják majd el.

(Forrás: HVG/AP, Fotó: Ron Magill/Zoo Miami via AP)

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Meghalt Zeusz, a világ legmagasabb kutyája

Erik

Üldözőbe vette a fiatal zsiráf a turistákat Dél-Afrikában – VIDEÓ

Marci

Elbűvölően aranyos a bécsi állatkert újszülött zsiráfbébije

Marci