A Védegylet Drón Szakbizottságának kezdeményezésére 2024 tavaszán országos pilotprogram indult a hőkamerás drónok vadgazdálkodásban való alkalmazására, különös tekintettel az őzgidák és fészekaljak kaszálás előtti megmentésére.
A Védegylet égisze alatt és az Országos Magyar Vadászkamara támogatásával 2024 novemberében alakult meg a Drón Szakbizottság, amely ezen eszközök hazai vadgazdálkodásba való bevezetését tűzte ki céljául. A drónok számos területen segíthetik ezt az ágazatot –
az egyik ilyen az őzgidák és a fészekaljak mentése a kaszálások előtt.
Ennek voltaképp egy pilot projektje valósult meg ebben az évben, és Szabó László szakbizottsági elnök szerint az eredmények biztatóak.

Szabó László, a Védegylet Drón Szakbizottságának elnöke közleményében rámutat: tapasztalatok szerint két-két és fél hetes korukig az őzgidák semmilyen vadriasztó eszköz elől sem kelnek föl. Meglátása szerint az, hogy a mezőgazdasági gépek ne pusztítsák el őket, elsősorban kiszorító kaszálással,
a megfelelő műszaki paraméterekkel rendelkező vadriasztólánc alkalmazásával és immár a hőkamerás drónok használatával érhető el.
„Az idén tavasszal meghirdetett akcióhoz minden vármegyei vadászati érdekképviseleti szervezet önként csatlakozott. A földhasználókkal egyeztetve folyó mentés során az őzgidáknak az adatait is rögzítették, és meg is jelölték az állatokat, hogy később nyomon lehessen követni a sorsukat” – magyarázza.

Az elnök köszönetét fejezte ki minden vármegyei koordinátornak és az Agrárminisztérium közreműködő tájegységi fővadászainak a kimagasló, lelkes és önzetlen munkát, valamint a vadászatra jogosultak, a hivatásos vadászok, a civil résztvevők, a gazdák és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara segítségét, támogatását.
„Az idei, pozitív tapasztalatok alapján jövőre egy jóval átfogóbb, sokkal több vadgazdálkodót, földhasználót és önkéntest bevonó akcióra készülünk”
– tette hozzá.
Magyar Állatvédelem

