Mintegy félmillió facsemetét ültetett el a hajdú-bihari megyeszékhely környékén a Nyírerdő Zrt. debreceni és halápi erdészete – írja az Élő Bolygónk.
Szalacsi Árpád vezérigazgató elmondta: a debreceni Nagyerdőhöz kapcsolódóan mintegy 65 hektáron erdősítettek, ahol 375 ezer facsemetét ültettek el tavasszal.
[perfectpullquote align=”full” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Több mint 50 hektáron úgynevezett elsőéves erdősítést végeztek, vagyis az erdőfelújítási kötelezettség alatt álló területen történt meg a mesterséges erdősítés.[/perfectpullquote]
A munkákhoz 76 ezer kocsányos tölgyet, 159 ezer hazainyár- és 8 ezer nemesnyár-csemetét, illetve 92 ezer akácot, valamint jelentős mennyiségben magas kőrist, erdei fenyőt, hegyi és korai juhart használtak fel.
A halápi erdészet területén, Debrecen határában mintegy 25 hektáron további 155 ezer csemetét telepítettek. A területen 76 ezer szürke nyár, 42 ezer kocsányos tölgy, 25 ezer erdei fenyő, illetve 12 ezer akác került a földbe.
haon.hu, Élő Bolygónk nyomán magyarallatvedelem.hu, Fotó: haon.hu