Kitűnő egészségnek örvend és vidáman nézelődik a fővárosi állatkert karanténjában az a kenguru, melyet Csepelen fogtak el a rendőrök. Mostanra az is kiderült, hogy egy...
A meglehetősen érdekes és fordulatos sztroriról a BRFK számolt be közösségi oldalán: „Van az úgy, hogy az ember elveszít dolgokat, dehogy valakinek egy komplett élethosszig...
Bővítenék majd a nemrég megnyílt Kenguru Parkot Tiszaderzsen, ahová további állatok érkezését is várják – közölte a létesítmény ügyvezetője az MTI-vel. Varga Attila zoológus elmondta:...
Még március végén történt a Pécsi Állatkertben, hogy a látogatók jelezték, egy kis kenguru, akinek még anyja erszényében lenne a helye, a földön van. Mivel...
A Miskolci Állatkert édes kiskengurujai már ismerkednek a külvilággal, akár találkozhatunk is az apróságokkal. Mint írják az állatkert közleményében, az elmúlt években igyekeztek a Bennett-kenguru-csapatunk létszámát...
Sikeresen evakuáltak több kengurut is a harkivi állatkertből. Az intézmény egyik önkéntese szállította el kisbuszában a riadt állatokat, de itt nem állnak meg. Mint írta...
Nem mindennapi állatmentésben volt része egy mindössze 17 éves fiatal lánynak: egy bajba jutott kengurut segített vissza a szárazföldre jutni. Egy 17 éves vízimentő lány...
Véget ért a kis kenguru nagy kalandja Vönöckön. Az elkószált erszényest összefogással sikerült befogni – számolt be a különleges állat elcsavargásáról, majd befogásáról a vaol.hu....
Az ausztrál rendőrség vádat emelt két tizenéves fiú ellen, akiket 14 kenguru megöléséve gyanúsítanak egy Sydney-től délre fekvő tengerparti kisvárosban – írja a BBC információira...
A Szegedi Vadaspark honlapján és Facebook-oldalán is beszámolt arról, milyen szépen cseperedik Prücsök, az idén született Bennett-kenguru. Sajnos Prücsök anyja a születése után elpusztult, ám...