Blaze, ez a kedves németjuhász kutya két évvel ezelőtt, 2020-ban megvakult. Szerencsésnek mondhatja azonban magát, mert van egy elválaszthatatlan barátja, Satin, aki annak ellenére, hogy egy macska, megtanult vele „beszélni”, és segít eligazodni a házban.
A 28 éves Robin Wagner 2019-ben fogadta örökbe Blaze-t, és már az első vizsgálat során kiderült, hogy problémái vannak a látásával. Az állatorvosok megállapították, hogy egyik szemére vak, a másikban pedig olyan szervi gondok tapasztalhatók, amelyek az idő előrehaladtával csak romlani fognak. Blaze azonban nem mindennapi szerető családba került, ahol hamar összebarátkozott Satin-nal, a macskával.
Bár Blaze gazdái és orvosai mindent megtettek a kutya látásának megőrzése érdekében, a kutyus 2020 októberében teljesen megvakult, két hónappal később pedig eltávolították a jobb szemét is. A gazda szerint a műtét után a kutya szorongó lett, sokat kellett dolgozniuk azon, hogy visszaszerezze önbizalmát.
Blaze és Satin közben elválaszthatatlan barátok lettek. A kutyus vaksága miatt eleinte sokszor rálépett a cicára, ma azonban a macska hangos nyávogással jelzi jelenlétét, így Blaze könnyedén ki tudja kerülni. Satin azonban nem csak akkor jelez a kutyusnak, ha ő van veszélyben: szintén nyávog, ha azt látja, barátja valaminek neki fog ütközni.
magyarallatvedelem.hu – Forrás és fotók: Mirror