Image default

Végre szerető otthonra lelt Olika, a megmentett keszthelyi vidra

Végre szerető otthonra lelt Olika, a megmentett keszthelyi vidra! Az apróságot nemrégiben a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata mentette meg, akik az utolsó pillanatban találták meg a kiszáradástól már szinte alig hallhatóan nyöszörgő állat sírását. 

Jó kezekbe került Olika, az árván marad keszthelyi vidra, hiszen megmentése után most otthonában cumiztatja a Petesmalmi Vidrapark vezetője, Balogh Márta. A kisvidrának van egy társa is. Ő Orsi – írja a likebalaton.hu.

 

Mint írják, a Keszthelyi-öböl nádasában indult a napokban megkeresni egy árva vidrakölyköt Rozner György, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság szakértője. Őt értesítették az arra járók, hogy vidrasírást hallanak a területen. A kis ragadozó megközelítése azonban nem volt egyszerű. Ezért a VMSZ Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata Keszthelyen szolgálatot teljesítő munkatársa a víz felől indult kutatni csónakkal. Sikerült is megtalálni és a hajóba emelni a csapzott kis állatot – közölték.

A nyakához bújik a vidrakölyök

Az ország számos pontjáról érkeznek árván marad vidrák a Somogy Természetvédelmi Szervezet felügyelete alatt álló Petesmalmi Vidraparkba, ahol a neves gondozó, Balogh Márta veszi át a “mama” szerepet.

Szó szerint a huszonnegyedik órában sikerült megmenteni a kicsit. Már hangja is alig volt, és teljesen kiszáradt” – mondta a likeBalaton.hu-nak Balogh Márta.

Olivér (így neveztük el), egy 4-5 hetes fiúcska, most már jól van, apránként kapja a tápszert. Egyre közelebb kerülünk egymáshoz, sokszor a nyakamhoz bújik. És ott van Orsika, aki példát mutat, hogyan kell viselkedni” – mesélte nevetve a balatoni portálnak Balogh Márta, aki hozzátette, épp egy hete érkezett hozzá egy hasonló korú pici vidralány, Orsi. Ő már nagyon jó kondiban van.

Így most két vidra népesítette be Márta szobáját, ahol a 2-3 óránkénti cumiztatás után az apró ragadozók saját kis dobozukban pihennek. A cikkből megtudhattuk azt is, hogy ilyenkor a legjobb minőségű macskatápszert kapják  a picik.

A babusgatásnak rövidesen vége

A vidrák fő tápláléka természetesen a hal, amit később, a cumis időszak után kapnak darált formában. Ekkortól Márti az úgynevezett vidraoviban neveli őket, ahol elkerített, védett területen lassan hozzászoknak a vad élethez. Végül visszaengedik őket a természetbe. Tavaly ugyanezzel a metódussal sikerült felnevelni és visszaadni a természetnek négy vidrakölyköt: Borit, Boriszt, Freyat és Frodót.

A vidrák nem alszanak téli álmot, de szinte kizárólag éjjeli életet élnek 

A vidrát a szabad természetben ritkán lehet látni, mert a Kárpát-medencében szinte kizárólag éjszakai életet él. További érdekessége, hogy nem alszik téli álmot, egész évben aktív.

Különleges pillanatokat sikerült Mihalicz Ágnes hobbifotósnak megörökítenie egy, a Balaton jegén virgonckodó vidrátn kapott lencsevégre, aki éppen frissen fogott halat lakmározik. A bájos képeket és a teljes cikkünket ide kattintva tudja megtekinteni.

(Forrás: hirbalaton.hu, Fotó: Telegdi Ágnes, Mihalicz Ágnes)

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Felháborító: vidra preparátumot árult egy pécsi nő

Marci

Egészben nyelt el hét vidrát a kardszárnyú delfin, bele is pusztult!

Erik

Vádat emelhetnek a vidrabőrt árusító pécsi nő ellen

Marci