Cikksorozatunk előző részében bemutattuk a New Leash nevű szervezet Második Esély programját, melyben altatás elől mentenek kutyákat, majd egy kutyás-börtönprogramban rehabilitálják őket. A New Leash vezetője említést tett Rob Rosa-ról is, aki kemény bűnözőként élte életét, majd az egyik börtönben kapcsolatba került egy kezdetleges kutyásprogrammal, amit később továbbgondolt.
Norberto Rob Rosa 9 éves korában kezdett drogozni. 16 évesen már komoly bűnözőnek számított. „Emlékszem, a bíró azt mondta, hogy számomra nincs rehabilitáció” – meséli Norberto.
Miután egy közeli hozzátartózója meghalt, miközben Rob Rosa egy pennsylvaniai büntetés-végrehajtási intézetben töltötte büntetését, beiratkozott egy, a rabok számára szervezett állatsegítő programba.
„Ebben a börtönkutyás programban nyertem vissza a hitemet és az életemet” – mondja.
Ott találkozott Terppel, egy fekete labradorkeverékkel, akit háromszor fogadtak örökbe és háromszor adtak vissza. A kutyát az altatás veszélye fenyegette.
„Nekem is voltak problémáim, neki is voltak problémái. Csak egy kis irányításra, némi útmutatásra és néhány eszközre volt szükségünk, hogy dolgozzunk rajta” – mondja Rosa.
Út a sikerhez
Ők ketten együtt találták meg a sikert: Terp otthonra talált, és Rosanak munkát ajánlottak a börtönkutyaprogramban, miután feltételesen szabadlábra helyezték. Ezután több állatvédő csoportnak és menhelynek dolgozott, és mindegyiknél vezető pozíciót ért el.
Saját tapasztalatai azonban arra késztették, hogy egy másik modellt hozzon létre – olyat, amely nem a menhelyi kutyák engedelmességi képzésével kezdődik és ér véget.
„Az emberek, akik a póráz végén voltak, ugyanúgy megérdemelnek egy második esélyt, mint ezek a kutyák”
Menhelyvezetőként töltött ideje alatt találkozott Marian V. Marchesével, (akit előző cikkünkben mutattunk be) aki önkéntesként dolgozott a menhelyen. Egy nap látta, hogy a személyzet elszállítja az elaltatandó állatokat.
„Rendkívül feldúlt voltam, hogy ilyen csodálatos állatok nem maradnak életben, mert nincsenek források és örökbefogadók” – mondja. „Aznap megfogadtam, hogy teszek valamit ez ellen.”
„Adunk egy második esélyt a kutyáknak és az elítélteknek is” – interjú egy amerikai állatvédővel
Néhány évvel később – Rob Rosa segítségével és tapasztalatával – Marian Marchese megalapította a New Leash on Life USA-t, és ő tölti be a vezérigazgatói posztot. A nonprofit szervezet a börtönben tartott kutyakiképzést olyan programokkal kombinálja, amelyek célja, hogy a Philadelphia területén élő elítélteknek segítsen megváltoztatni az életüket reintegrációs programokkal. A kutyás börtönprogramjuk vezetője pedig nem más, mint Norberto Rob Rosa, a korábbi kemény bűnöző…
„Olyan kutyákat keresünk, amelyeket kevésbé valószínű, hogy örökbe fogadnak, mi pedig kiképezzük a kutyákat” – mondja Rob Rosa. „Ugyanakkor azokkal az emberekkel dolgozunk, akik ezeket a kutyákat gondozzák, olyan készségekkel látjuk el őket, amelyeket hasznosítani tudnak.”
Készen a visszatérésre
A New Leash szorosan együttműködik a philadelphiai börtönökkel, és a potenciális résztvevőket szociális munkások, kirendelt védők, ügyészek, feltételes szabadlábra helyezési tisztek és bírók vizsgálják meg.
A programba beválogatott emberek túlnyomó többsége feltételes szabadlábra kerül. Ezt követően a nonprofit szervezet fizetett szakmai gyakorlatot, közlekedési támogatást és kiterjesztett reintegrációs támogatást biztosít számukra. A cél az, hogy a résztvevők a szabadulásukat követő 90 napon belül teljes értékű munkát kapjanak.
Marian Marchese elismeréssel beszél Rob Rosáról és a szervezetben betöltött szerepéről.
„Egyedül fordította meg az életét, sok-sok útlezárással. Ő a tökéletes példakép és mentor a New Leash számára, és az ő megélt tapasztalata még relevánsabbá és értelmesebbé teszi a programunkat” – mondja. „Emellett érti a börtönrendszer bonyolultságát, és azt is, hogyan kell partnerként és segítőként együttműködni a börtön személyzettel és az adminisztrációval”.
Norberto számára nem hiányzik a motiváció a nonprofit szervezetnél végzett munkája során.
„Meg sem tudom számolni, hogy hány állatot mentettem meg; már a tudat, hogy otthonra találtak, rendkívül nagy jutalom volt számomra.
De nincs annál nagyobb jutalom, mint tudni, hogy segítettél egy embernek, hogy valóban fényt lásson az alagút végén.”
Magyar Állatvédelem