Image default

A kutya, aki törvényt írt (+18)

Dr. Nagy Csilla jogász elevenítette fel Facebook posztjában azt a brutális esetet, amely miatt 2004-ben bűncselekménnyé nyilvánították az állatkínzást.

Dr. Nagy Csilla csilla így ir az esetről Facebook oldalán:

2003. június 16-án az esti órákban Fadd-Domboriban három vagyonőr autó után kötött egy keverék kutyát, és több száz méteren át vontatták, majd sorsára hagyták.

Az állatot néhány nappal korábban a Tolna megyei üdülőfalu egyik kikötőjének vezetője fogadta be. Egy közeli cég biztonsági őreit azonban zavarta a kutya jelenléte. Emiatt először riasztópisztollyal lőttek rá, majd egyikük az autója után kötötte és mintegy 100 méteren át maga után húzta. Az állatról több helyen csontig lejött a hús és a bőr.

A szemtanúk szerint a három férfi 15 percig gázpisztollyal is lövöldözött a kutyára, amelyik bemenekült a lakókonténer alá. Még ekkor is utána lőttek, pedig a konténerben emberek voltak, akik nem mertek közbelépni.

Másnap a kutya teljesen összetörve visszatért a telepre, és bebújt a konténer alá. Két napig ott feküdt, mire orvost hívtak hozzá.

Fájdalmai ellenére a kutya békésen tűrte a vizsgálatokat, majd hálája jeléül többször megnyalta gondozói kezét. 2003. június 19-én szenvedései örökre véget értek.

K. József, a kutyát megkínzó biztonsági őr a Magyar Hírlapnak elmondta, megbánta tettét, melyre maga sem talál magyarázatot. Az őr szerint “elborult az agya”, mert a kiskutya összeverekedett rottweilerével. Azért kötötte az autó után, hogy a kutya ne tehessen kárt drágán kiképzett fajkutyájában.

A Fadd-Dombori barbárság megmozdította az országot: több százezer magyar polgár népi kezdeményezés útján követelte az állatkínzás bűncselekménnyé nyilvánítását. Az Országgyűlés végül 2004. március 8.-án el is elfogadta a Btk. azon módosítását, amely bűncselekménnyé minősítette az állatkínzást.

magyarallatvedelem.hu

KAPCSOLÓDÓ

Kutyáit megcsonkító pásztort bírságoltak a Maros-megyei rendőrök

Viki

Megkötözte, éheztette a kóbor kutyát

magyarallatvedo

Csavarral rögzítette a láncot a kutya nyakára az állatkínzó férfi

Marci