Image default

Gólyafészek építéséhez várja önkéntesek jelentkezését az egyik nemzeti parkunk

A Bükki Nemzeti Park Igazgatósága önkéntesek jelentkezését várja fészekalapkészítéshez. Az akció keretében huszonöt fészekalapot szeretnének elkészíteni.

2023-ban tizenhárom fészekalapot sikerült fonni kúszónövények indáiból egy lelkes kis csapatnak. A Bükki Nemzeti Park tájékoztatása szerint ezek a fészekalapok egy tartóállványra kerültek.

„Így lett teljes a gólyafészek-magasító állvány, azaz a gólyakosár, ami elősegítette a gólyák biztonságos fészkelését az elektromos hálózat oszlopain” – magyarázzák.

A tájékoztatás szerint ezeket a gólyakosarakat a Nógrádi Tájegység természetvédelmi őrei és az ÉMÁSZ szakemberei Nógrád vármegye több településének villanyoszlopaira helyezték el. A kosarakat a hosszú útról visszatérő gólyák el is foglalták tavaly.

„Idén ismét sok szorgos kézre van szükség”

– hívja fel azonban a figyelmet közösségi oldalán a nemzeti park. A szakemberek önkéntesek bevonásával összesen huszonöt fészekalapot szeretnének elkészíteni. A fészekfonás a Baglyas-kő Vár Természetvédelmi Látogatóközpontban udvara lesz február 24-én.

További részletek itt.

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

A Pest Vármegyei rendőrök állatmenthelyen önkénteskedtek

Eszti_mav

Madárvédelmi siker: Rekordszámú gólyafióka született az egyik nemzeti parkunkban

Eszti_mav

Álommeló a javából: Kölyöknevelőket keres a magyar vakvezetőkutya iskola

Eszti_mav