Image default

Jcztvhgkjb,klkbnj – ez volt az egyik ellenzéki párt közleménye az állatok világnapján

Tegnap elkerülte a figyelmünket, hogy az egyik ellenzéki párt is közleményben köszöntötte az állatokat a világnapon. A kommunikéjüket szó szerint közöljük:

“Jcztvhgkjb,klkbnj jn kljllkj kjnlkjnb.jhgbkhjh”

Az igazsághoz tartozik, hogy ők ezt komolyan is gondolták.

Atlasz

Ugyanis megkérték Atlaszt, a párt kommunikációs stábjának kedvenc irodai kutyáját, hogy írja meg a világ első, állat által írt sajtóközleményét. Ez valóban ötletes!

Állatok világnapja

A választás azért esett október 4-re, mivel Assisi Ferenc, az állatok védőszentje ezen a napon hunyt el. A legenda szerint Szent Ferenc beszélni tudott az állatokkal, sőt, prédikált is nekik. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet az állatvédelemre, az ember és az állat együttélésének, barátságának fontosságára.

Tavaly a Magyar Nemzeti Bank egy egészen különleges formáját választotta annak, hogy megemlékezzen az állatok világnapjára. „Mudi” megnevezéssel 2000 forint névértékű színesfém emlékérmét bocsátottak. A mudi jellegzetességeit megörökítő emlékérme a 2019-ben indult magyar pásztor- és vadászkutyafajtákat bemutató sorozat negyedik tagjaként jelenik meg, a magyar vizsla, a komondor és a magyar agár emlékérmét követi a sorban. Tervezője Bohus Áron éremművész. Ebben a cikkünkben további érdekességeket lehet róla olvasni.

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Mindenhol így kellene: Játékos vetélkedővel tanítják az állatok szeretetére az iskolásokat Veszprémben!

Erik

Így lett október negyedike az állatok világnapja

magyarallatvedo

A Pest Vármegyei rendőrök állatmenthelyen önkénteskedtek

Eszti_mav