Éppen tegnap számoltunk be, hogy sivatagi rókák születtek Nyíregyházán. Az Állatkert Viktória Házában élő állatok már olykor előbújnak a kotorékból így a szerencsésebb látogatók könnyen megpillanthatják őket. Ma pedig egy újabb örömhírrel jövünk.
A Nyíregyházi Állatkert örömmel jelentette be honlapján, hogy a sivatagi róka családuk ismét bővült. Mint írják, az olasz állatkertből érkezett apa állat és a lengyel származású nőstény az Európai Törzskönyvi Program keretében él a kaktuszokkal tarkított Viktória Házban 2019 óta és már több ízben született utóduk.
A jelenlegi kölykök kb. 50 grammosan látták meg a napvilágot és 2 hét után nyílt ki a szemük s ezidáig a rejtett kotorékrendszerben tartózkodtak, de most hogy elkezdték a húsból álló takarmány fogyasztását, előmerészkednek a felszínre is. Így a szerencsésebb látogatók könnyen megtekinthetik őket – írták az intézmény dolgozói.
A sivatagi rókák igazi „cukiságbombák”. Annak ellenére hogy a világ legkisebb rókái, a füleik hatalmasak, így úgy néznek ki mintha mesebeli lények lenne.
Sivatagi rókák után érkeztek a törpevidrák
A cukiság cunami folytatódik! – kezdte posztját a Nyíregyházi Állatpark. „A sivatagi róka kölykök mellett a mai napon sikerült lencsevégre kapnunk a 2 hónapja született ázsiai törpevidrákat is. Ezidáig szüleik azonnal visszatessékelték őket a védett menedékbe, de most már a szerencsésebb látogatók megleshetik őket.”
Kik azok a törpevidrák?
Az ázsiai kiskarmú vidra vagy törpevidra az emlősök osztályának a ragadozók rendjébe, ezen belül a menyétfélék családjába tartozik.
60-70 nap vemhesség után 1-5 kölyök szül. A vidra párok egymást egy életre választják, és együtt nevelik a kölyköket. A fiatalok sokszor a szüleikkel maradnak és így alkotnak 10-12 fős csoportokat. A családban a nőstények a dominánsak, a hímek vadásznak élelem után a nőstények, és a kölykök számára. A törpevidrák kisebb halakkal, rákokkal és kagylókkal táplálkoznak.
Magyar Állatvédelem