Image default

50 milliárd állateledelre? Ezt tervezi a Nestlé!

Jut belőle Európa szinte minden országába, Észak-Afrikába, a Közel- és Távol-Keletre, Ausztráliába és Új-Zélandra is.

Közel 50 milliárd forint értékű beruházás veszi kezdetét a Nestlé Hungária büki gyártóközpontjában, amely a világ több mint 50 országát látja el állateledellel. A modern magyar piacgazdaság egyik legnagyobb, a pandémia miatt kialakult válsághelyzet ellenére megvalósuló élelmiszer-feldolgozóipari beruházása 160 új munkahelyet is jelent majd a térségben, miközben tovább erősíti a magyar nemzetgazdaság regionális teljesítményét – írja a Nestlé sajtóközleményében.

A 2010 és 2019 között több lépcsőben végrehajtott kapacitásbővítések hatására több mint félezer új munkahelyet teremtett Bükön a Nestlé Hungária, összességében 43 milliárd forintnyi beruházott összeggel, aminek eredményeként a büki gyár lett az egyik legnagyobb és legjelentősebb állateledel gyár Európában. Bükön mára jelentős részben automatizált gyártósorok működnek, a technológia részeként közel 50 robot teljesít szolgálatot. A termelés 85 százalékát exportálják, így a Nestlé Purina több mint 400 milliárd forint értékű állateledelt juttatott el Bükről az elmúlt tíz évben a világ 50-nél is több országának piacaira. A legutóbbi, alig három évvel ezelőtti büki Nestlé beruházás során, a mintegy 20 milliárd forintból felépített új üzemmel Magyarország lett a Nestlé állateledel-gyártásának kelet-közép-európai központja.

„A mostani, 140 millió eurós, vagyis 50 milliárd forintos fejlesztéssel újabb fejezetet nyitunk cégünk történetében, mely nem csak a Nestlé Hungária eddigi legnagyobb beruházása lesz, de a hazai élelmiszeripari beruházások közül is kiemelkedik” – mondta Noszek Péter, a Nestlé Hungária ügyvezető igazgatója.

A hazai modern piacgazdaság élelmiszer-feldolgozóiparának legnagyobb beruházásával a büki állateledel gyár kapacitása újabb 30 százalékkal nő.  A bővítést követően a büki gyár kapacitása a napi 5 millió termék előállítását is meghaladhatja, így naponta több mint 70 kamion mennyiségű állateledel kelhet útnak Európa szinte minden országába, Észak-Afrikába, a Közel- és Távol-Keletre, Ausztráliába és Új-Zélandra.

A most induló fejlesztésnek köszönhetően 160 új munkahely jön létre és 33 ezer négyzetméternyi új épülettel bővül az üzem, amivel a büki állateledel gyár a nyugat-magyarországi régió egyik legnagyobb termelőegységévé is válik.

magyarallatvedelem.hu

KAPCSOLÓDÓ

Hihetetlen! Brutális, mennyivel kerül többe az állateledel, mint egy éve

Eszti_mav

Piára és állateledelre nem sajnálja a pénzt a magyar

Eszti_mav

Végre valami, amiben Magyarország Európa élmezőnyébe tartozik

magyarallatvedo