A Fővárosi Állat- és Növénykert és a Magyar Írószövetség közös irodalmi pályázatot hirdet állatmesék megalkotására – közölte az állatkert az MTI-vel szerdán. Meseíró pályázatot hirdet az Állatkert A...
Ovádi Péter bejelentette: rekordszámú pályázat érkezett a május elején meghirdetett 500 millió forint keretösszegű pályázatra. A kiírás szerint a kérelmek benyújtására nyitva álló határidő kedden...
Ovádi Péter hétfőn bejelentette, hogy megjelent az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezeteknek szóló 500 millió forintos keretösszegű pályázat kiírása. Ebben van egy nagyon fontos kitétel, mégpedig...
Ovádi Péter bejelentette, a mai napon megjelent az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezeteknek szóló 500 millió forintos keretösszegű pályázat kiírása. Az állatvédelmi kormánybiztos budapesti sajtótájékoztatóján elmondta,...
A kormányzatnak kiemelten fontos terület az állatvédelem, ezért idén is meghirdeti támogatási programját. A civil állatvédő szervezetek 500 millió forintra pályázhatnak. Ezt mondta az állatvédelemért...
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) idén is pályázatot hirdet önkormányzatok részére Madárbarát település mintaprojektek megvalósítására. Már lehet pályázni a Madárbarát település címre Az...
Az Állatorvostudományi Egyetem (ÁTE) Magyarország egyetlen állatorvos-képző intézménye. Napjainkban már kijelenthető az is, hogy a hazai tudományos élet mellett a nemzetközi kutatás-fejlesztés jelentős szereplője is....
Ovádi Péter állatvédelmi kormánybiztos a Magyar Nemzetnek adott interjújában bejelentette: a civil szervezetek számára idén januárban ismét kiírják az 500 millió forintos keretösszegű pályázatot. Ez...
Ovádi Péter: Jövőre is 500 millió forintos támogatásban részesülnek az állatvédő szervezetek! Ovádi Péter állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos bejelentette, hogy 2024-ben...
Méltóságteljes szürkemarha csordák fogják legelni a Duna-Dráva kiemelkedő természeti értékű gyepterületeit. Nélkülük a gyepek többsége cserjésedni kezdene majd beerdősül, ezért megőrzésük érdekében fontos a folyamatos...