Élvefogó csapdával fogták be a kutyákra támadó edelényi rókát. Az állatot a jóhiszemű lakók által kihelyezett ételmaradékok vonzották, ezért kéri az önkormányzat, hogy senki ne...
Ünnep a Budapesti Állatkertben. Az Állatkert és szakmai partnerei tematikus állomásokkal, élményprogramokkal, látványetetésekkel várják a látogatókat, köztük is elsősorban a családokat. Az állatok világnapjához kapcsolódóan...
A veszprémi vasútállomás felújítása a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros programhoz csatlakozva valósult meg. Ez lett az ország első állatbarát vasútállomása. Idén Veszprém és a...
Tegnap elkerülte a figyelmünket, hogy az egyik ellenzéki párt is közleményben köszöntötte az állatokat a világnapon. A kommunikéjüket szó szerint közöljük: „Jcztvhgkjb,klkbnj jn kljllkj kjnlkjnb.jhgbkhjh”...
A közelmúltban három millió forint támogatást kapott a MAVED Magyar Macskavédő Alapítvány a Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítványtól. Az eredmények pedig önmagukért beszélnek és persze...
Halászsasok szelik az eget a Körösök felett. A Körös-Maros Nemzeti Parkhoz tartozó Biharugrai-halastavak környékén szinte naponta látunk zsákmányra vadászó halászsasokat. A halászsas a nevéből is...
Már a mennyek lombjai között pihen Tara, a Pécsi Állatkert vörös pandája. A fiatal pandalány és ikertestvére Jázmin még 2019-ben érkezett az intézménybe. Szomorú hírt...
Az ukrán háborúból mentett zsiráf új otthonra talált a Richter Safari Parkban. Az orosz-ukrán fegyveres konfliktus az ukrajnai állatkerteket is sújtotta, a tulajdonosok egy ideig...
Hat hónap letöltendő a németjuhászt megkéselő állatkínzónak! Az állatnál a bántalmazás következtében artériás vérzés alakult ki, amely miatt a kutya szakszerű orvosi ellátás hiányában elpusztult...
Öt kategóriában tíz díjazott vehetett át elismerést az Igazságügyi Minisztériumban 2023. október 4-én, az Állatok világnapján. Első ízben került sor a Közös ügyünk az állatvédelem...